A LATIMO olvasóinak Gulyás András tagtársunk fordításával Ventura García Calderón perui író egyedi hangulatú rövid elbeszélésével kíván békés, boldog ünnepeket.

Itt nálunk, Peruban

"Itt született, fiúcska", súgta az öregasszony, miközben egy kialudt cigarettát rágcsált. Örök titoktartásra esketett, de hát, hogy is tarthatnék titokban a világ elől egy ilyen magasztos és hatalmas igazságot, amelyről minden történész valótlant állít? "Összebeszéltek, hogy senkik se tudják meg, csak mert szegény vidék ez", világosított fel az öregasszony. Messze kinyújtotta göcsörtös kezét, olyan volt mint egy diófaág, hogy megmutassa, mint vitték el a fiút nagyon messzire, és senki sem tudta meg, hogy itt született, perui földön. De egyszer eljön majd a nap, amikor minden kitudódik. Az ő ükanyjának az ükanyja, Isten nyugosztolja békességben, saját maga is látta, a kezében tartotta a fennsík hidegétől fagyott lábacskáit, elsőnek egy kecses tartású láma térdelt le előtte, lassan, méltósággal, ahogy csak ezek az állatok tudják, okos fejét odadörzsölte a még vérmaszatos lábakhoz. Az előljárók csak utána jöttek.

A magyarázat itt zavarossá vált, új meg új kérdéseket tettem fel, és mindenre választ kaptam: a menekülés, az éjszakai érkezés, a gyors születés, a botrányos jogtalanság, amely végtére is, a világ legalávalóbb bűntette volt. "Azt is elmondhatom - mondta az öregasszony, miközben úgy szopogatta a csikket, mint csecsemő a cumiját - már megbocsát, ifiúr, de a fehérek tették, annyi szent."