Alejo Carpentier - Földi királyság
Balogh Sándor és a LATIMO támogatásával a GloboBook a közeljövőben megjelenteti Alejo Carpentier, kubai regényíró Földi királyság c. regényét.
A LATIMO kiadói programja keretében 2014 végén javasolta Gulyás András és Dés Mihály a könyv kiadását, a mágikus realizmus alapdokumentumának tekintett előszavával és a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa ajánlásával: “ Az egyik legjobb regény, amelyet a XX. században spanyol nyelven írtak”.
A modern latin-amerikai irodalom diadalútja elválaszthatatlan a mágikus realizmustól, több Nobel díjas munkásságának – García Márquez, Asturias, Vargas Llosa – meghatározó része.
A haiti forradalomról szóló Földi királyság 1949-ben, a mágikus realizmus jegyében született, jóval García Marquez jelentkezése és a latin-amerikai regény boomja előtt. Előszava – fordítását Dés Mihály készítette - a stílusirányzat programadó dokumentuma, magyarul eddig nem jelent meg. Kiadása így a magyar latin-amerikanisztikát is segíti.
Magyarul a regény 1971-ben jelent meg Gulyás András fordításában az Európa Könyvkiadónál. Az alig 6 íves, 5300 pl-ban megjelent könyv mára teljesen eltűnt az antikváriumokból is. Az akkori fordítást GA átdolgozta, javította, jegyzetekkel látta el, a 71-es kiadásban - az eredetihez hasonlóan - a yoruba, angol, francia, olasz szövegeknek nem volt fordítása, ezekkel érthetőbb és élvezhetőbb olvasása.
A fülszöveg maga is sokat ígérő: "Francia kalózok, vadorzók ütnek tanyát az Antillák paradicsomában, s Afrikából odahurcolt rabszolgáikkal a tengerentúli őserdők és szavannák fekete istenei is Amerika földjére lépnek. Bűvös erejük ellen mit se ér a telepesek rémuralma, Leclerc tábornok erélye, Pauline Bonaparte Canovát megihlető, gyönyörű meztelensége, az istenek nemzetet szülnek, Mackandal, Bouckman, Toussaint, Dessalines képében megvívják a világtörténelem egyetlen győzedelmes rabszolgalázadását, és ezen a csodálatos színtéren, a XVIII.és a XIX. század fordulóján, a vadon afrikai mágiájában és a karibi napfény felhőtlen ragyogásában hiába tündököl egy trópusi Versailles a régi rend felelőtlen pompájával, vérbe borul ez a csodavilág, a forradalom hullámverése felszínre dobja Haitit..."
Előszaváról, amely a mágikus realizmus programadó szövege - olyan alapdokumentum, mint a futurista kiáltvány! - maga Carpentier írta 64-ben: "Az első kiadás (1949) előszava a továbbiakban már nem jelent meg, bár néhány részletet kivéve ma is ugyanolyan élőnek érzem, mint akkor. A tizenöt éve még nagyon aktív, utánzásból született szürrealizmus hamis divatja megszűnt. De megmaradt nekünk a teljesen más természetű csodás való, mely egyre inkább helyet kap a fiatal latin-amerikai írók műveiben." (Írta ezt három évvel a Száz év magány megjelenése előtt!)
A kötet Kő Boldizsár grafikusművész, a haiti naív festők modorában, a regény motívumai alapján készült borítójával jelenik meg.
Két kedvcsináló részlet az előszóból és a regényből:
„Haiti tartózkodásom alatt…mindennapi kapcsolatba kerültem valamivel, amit csodás valónaklehetne nevezni. Olyan földre érkeztem, ahol milliónyi szabadságra sóvárgó ember annyira hitt Mackandal farkasemberi hatalmában, hogy kivégzése napján ez a kollektív hit csodát tett. Ismertem már Bouckman, a beavatott jamaikai csodálatos történetét. Jártam a La Ferrière-fellegvárban, ebben az építészeti előzmények nélküli építményben, melyet egyes-egyedül Piranesi börtönrajzai vetítenek előre. Beszívtam a Henrik Kristóf teremtette világ levegőjét; ez a hihetetlen becsvágyú uralkodó sokkal meglepőbb volt, mint azok a kegyetlen királyok, kiket a képzelt zsarnokságokhoz igencsak vonzódó, de tőlük sosem szenvedő szürrealisták találtak ki. Minden lépésnél ezzel a csodás valóval találkoztam. És közben arra gondoltam, hogy a csodás való jelenléte és érvénye nem csupán Haiti kiváltsága, hanem egész Latin-Amerika öröksége…” (Carpentier előszava – Dés Mihály fordítása)
„A húsz csődör közül, melyeket az egyik normand állattenyésztővel szegről-végről rokonságban álló hajóskapitány hozott Francia Fokra, Ti Noël habozás nélkül választotta ki a fehér hátú, kerek farú mént, amelyik feljavítja majd az állományt, mert a kancák évről évre egyre kisebb csikókat ellettek. Monsieur Lenormand de Mézy jól ismerte rabszolgája ügyességét lovak dolgában, nem is ellenőrizte a döntését, csengő Lajos-aranyakkal fizetett. Miután kötelet, kantárt vetett rá, Ti Noël elterpeszkedett az erős, foltos állat hátán, érezte combján a ló nyákos izzadságát, mely csakhamar csípős habként lepte be a csődör sűrű szőrét. Gazdája nyomában, aki egy könnyű lábú pej lovon ügetett, áthaladt a hajós népség negyedén, ahol a raktárak sós víz szagát árasztották, a vitorlavásznak megfeszültek a nedvességben, a kétszersültet ököllel kellett szétverni, aztán elérkeztek a Fő utcára, ahol ilyenkor reggel csak úgy tarkállottak a piacról hazatérő néger cselédlányok élénk színű, kockás kendői. A mellettük elhaladó, gazdagon aranyozott kormányzói hintót Monsieur Lenormand de Mézy széles meghajlással üdvözölte. Aztán a telepes és szolgája kikötötte lovát, és belépett a fodrász üzletébe, ahová - a művelt törzsvendégek nagy gyönyörűségére - a Leydeni Újság is járt.”
„… a fiatal rabszolgának.. hirtelen eszébe jutottak azok a történetek, melyeket Mackandal idézett fel a cukornádmalomban, miközben Monsieur Lenormand de Mézy birtokának legöregebb lova a kerekeket forgatta. A mandinga gyakran emlegette … a nágók és a fulák nagy birodalmának dolgait… Hatalmas népvándorlásokról, évszázados háborúkról mesélt, csodálatos ütközetekről, amelyekben az állatok is segítették az embereket. Ismerte Adonhueso történetét, Angola királyáét, Dá királyét, aki a Kígyó megtestesülése, az örök kezdet és végtelenség, s aki királyi asszonyával, a Szivárvánnyal, minden vizek és születések úrnőjével hál titokban. De legjobban Kankan Muza legendáját színezte ki, a vad Muzáét, a mandingák legyőzhetetlen birodalmának alapítójáét, akinek lovait ezüstpénzek meg hímzett nyeregtakarók díszítették, nyerítésük túlharsogta a fegyverropogást és a szügyükről lógó két dob mennydörgését is. És azok a királyok csapataik élén lovagoltak, a Mindent-elrendelők tudománya sebezhetetlenné tette őket, és csak akkor fogta őket a fegyver, ha valamivel megsértették a Villám vagy a Kovács istenséget. Királyok voltak, igazi királyok, nem vendéghajat viselő fenségek, akik asszony módra lépkednek a francia négyes ütemére. … Bár Ti Noël tudása csekély volt, ezeket a dolgokat megtanulta Mackandal nagy tudományából. Afrikában a király harcos, vadász, bíró és pap, becses magvából száz anyaméhben hősök nemzetsége sarjad. A franciák országában viszont, meg a spanyolokéban, a király a generálisait küldi a csatába, nem az ő dolga a viszályok eldöntése, eltűri, hogy bármelyik gyóntató atya megdorgálja … Ott viszont - a Nagy Ott országában - a hercegek szívósak, mint a vadnád, erősek, mint a leopárd, értenek a fák nyelvén, parancsolnak a négy égtájnak, a felhők, a mag, a bronz, a tűz urai.”
