Блогът Web EKM Blog очаквайте скоро..

Kanada szintet emel kubai kapcsolataiban

on .

Készítette: Tóth Tamás

Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan Kuába látogat – éppen 40 évvel azután, hogy édesapja, Elliot Trudeau, akkori kanadai miniszerelnök a szigetországba utazott.

1976-os látogatásán Elliot Trudeau nemcsak arról vált híressé, hogy a NATO tagállamok között ő volt az első magas rangú vezető, aki Havannába ment, hanem arról is, hogy akkori tartózkodása során egy „Viva Castro”-t is megeresztett.

Trudeau

Az akkori Castro éltetés persze Fidelnek szólt – fia minden bizonnyal ezúttal tartózkodni fog attól, hogy Raúl Castro felé édesapja történelmi tettét e vonatkozásban is megismételje. Attól azonban nem, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy hazája gazdasági pozícióit erősítse Kubában. Ahol Kanada ugyancsak erősen jelen van már több területen, például a (nikkel) bányászatban, illetve a turizmusban; a Kubába látogató turisták sorában amúgy évek óta a kanadaiak állnak az első helyen. Kanada egyébként soha nem szakította meg kapcsolatait Kubával, ennek is köszönhető, hogy a bilaterális árucsere forgalom nagysága a két ország között évek óta stabilan 1 milliárd dollár körül alakul.

A kanadai miniszterelnök havannai útja újabb bizonyitéka annak, hogy Kuba napról napra jobban beépül a nemzetközi együttműködésbe, illetve, hogy a nyugati hatalmak – elsősorban gazdasági – érdeklődése a szigetállam iránt erőteljesen növekszik.

Trudeau Kuba után Argentínában, majd Peruban folytatja latin-amerikai látogatását.

Havanna plaza catedral

Full premium theme for CMS

Bookmaker Bet365.com Bonus The best odds.

Partnereink

HTCC logo final 201508 3 globslogo new
ashu logo15X   globoport