Блогът Web EKM Blog очаквайте скоро..

A LATIMO tagja a közrádióban nyilatkozott Latin-Amerika politikai folyamatairól

on .

Készítette: TT

Rákóczi

Dr. Rákóczi István, a LATIMO tagja, a Kossuth Rádió „A nap kérdése” elnevezésű műsorában beszélt az átalakulóban lévő latin-amerikai politikai térképről.

Utalt rá, hogy Kubában a jelek szerint éppen most lehetünk mélyreható változások szemtanúi, Venezuela stabilitása alapvetően megingott, a megválasztott elnök, Jair Bolsonaro személyében pedig olyan jobboldali politikus került kormányra a kontinensi méretű dél-amerikai országban, akinek politikai törekvései, kormányzati módszerei, sőt értékrendszere is teljes mértékben eltérhet az eddigiektől.
Brazília új elnöke Jair Bolsonaro személyében egy olyan konzervatív személyiségről van szó, akit sokan Donald Trump amerikai elnökhöz hasonlítanak, s aki a Brazília címerében is ismert jelmondat, a „rend és a haladás” politikáját tűzte ki célul, amit - saját megjegyzésünk szerint - Bolsonaro esetében politikai megfigyelők egymástól nagyban eltérően értelmeznek.

bolsonaro


Az ELTE professzora, a portugál tanszék vezetője megemlítette, hogy a politikai váltógazdaság Latin-Amerikában működőben van, hiszen míg 2013-ban még csak egy jobboldali kormány volt a térségben (Chilében), azóta jóval színesebb lett a szubkontinens politikai térképe.


Egyesületünk tagja szerint a brazíliai események azért is figyelemre méltók, mert az ország Dél-Amerika több mint a felét teszi ki, ezért politikai folyamatai a szomszédos államokra is jelentős hatást gyakorolhatnak. Brazíliára szélesebb nemzetközi összefüggésben is figyelmet kell fordítani, mivel 200 milliót meghaladó lakosságával a BRICS-országok (a globális „feltörekvők” csoportjának, azaz Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság tömörülésének) meghatározó tagja. Rákóczi István azt is megjegyezte, a Kína és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktusrendszer szempontjából sem mindegy, hogy egy ilyen nagy és feltörekvő gazdaságú ország, mint Brazília, melyik oldalra áll.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg:
https://hirado.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2018/11/mar_kossuth_2018-11-28_18-30-38_18-58-46_1.mp3

brasilia 2448030 340

Full premium theme for CMS

Bookmaker Bet365.com Bonus The best odds.

Partnereink

HTCC logo final 201508 3 globslogo new
ashu logo15X   globoport