ARGENTÍNA MAGYAR HŐSE
Az argentin pampákra vezető történet a XIII. század végén kezdődik a Habsburg Birodalomban, azon belül is Erdélyben. Az erdélyi erzsébetvárosi örmény közösségből egy bizonyos Johann Czetz a székely huszárok közé áll, székely menyecskét vesz feleségül. Az ő fia lesz Czetz János, honvédtábornok, akit végül a végzet Argentínába szólít.
Szerző: Szűcs Tamás
Czetz János egy idős volt Petőfivel. Jó tanuló, kiváló tudós és bátor katona. Világutazó, akinek kalandos fordulatos élete akár mindennapi olvasmánya is lehetne a magyar fiataloknak, de sajnos mégsem az. Az erdélyi hadjárat tábornokát – harcostársasával, a máig legendák által övezett Bemmel szemben – a magyar emlékezet szinte elfeledte. Leszármazottai közül sokan még Erdélyben élnek, köztük a tábornok emléke sosem hunyt ki, hiszen relikviáit a család kincsei közt őrizték. Bár Budapesten is utca és emléktábla őrzi emlékét. Nemzeti hős azonban másutt lett: az erdélyi hegyektől sok ezer kilométerre – Argentínában.
De ne fussunk ennyire előre. Amikor az édesapja váratlanul meghal, a család és a pártfogók veszik kézbe a gyermek nevelését, aki már ekkor hatalmas érdeklődést mutat el a természettudományok iránt. Előbb Kézdivásárhelyen, majd a Bécsújhelyen tanult – azon a hadiakadémián, ahol az akkori monarchia legjobb katonáit képezték, és ahová egy erdélyi magyar árvagyereknek bejutni hatalmas tisztesség és lehetőség volt. Azt hinnénk, egy ilyen intézmény a maga komorságával nem hagy szép emlékeket maga után. De láthatóan a bécsújhelyi akadémia légköre inkább inspiráló volt az ifjakra. Czetz János minden esetre úgy emlékszik vissza, hogy az itt töltött időszak volt élete legszebb nyolc éve. Czetz igazi csodagyerek lett. Büszkén említi meg visszaemlékezéseiben is, hogy az akadémia addigi 95 éve alatt ő volt a második, aki minden vizsgáját kiváló eredménnyel tette le.
Huszonnégy évesen, amikor Petőfi megírja a János Vitézt, Czetz is könyvet ír a ma kissé furcsának ható Magyar Hadnyelvtan címmel. Hamarosan még tovább lép – egyenesen a bécsi vezérkarig jut –, amit ilyen életkorban manapság úgy mondanánk, nem semmi. Fényes katonai karrier várt volna a császári sereg ifjú hadnagyára. Így viszont legközelebb, s egyben utoljára üldözöttként jár majd a császárvárosban. A történelem ugyanis a pesti forradalom képében közbeszólt. Mészáros Lázár az újonnan felállított magyar honvédelmi minisztérium vezetője magához hívta a kiváló ifjú szakembert, hogy segítsen a honvédség felállításában. Előbb irodai munkát kap – felvonulási terveket készít –, majd, a Délvidéken, átesik a tűzkeresztségen. A csatát ugyan elveszítették a magyarok, de Czetz jól vizsgázott. 1848 végén a válságos helyzetre való tekintettel Kossuth Czetzet Erdélybe küldi vezérkari főnökként. Addigra Erdély nagy részét a császáriak, és a velük szövetséges román felkelők ellenőrizték. Bem, a főparancsnok és Czetz a vezérkari főnök feladata az volt, hogy szerezzék vissza a forradalmi kormánynak a területet. Igaz a császári erők Puchner vezetésével majd kétszeres túlerőben voltak, de Czeth sikeresen feltartóztatta Puchner császári tábornok előre nyomuló hadait.
Bem 1849. február 12-én ezredessé léptette elő, majd április 8-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Jelentős érdemeket szerzett Nagyszeben bevételénél (1849. március 11.), ezért Bem tábornoki kinevezését javasolta, amit az Országos Honvédelmi Bizottmány csak májusban hagyott jóvá. Czetz János lett a honvéd haderő legfiatalabb tábornoka. Március 2-án Bem távollétében ő vezette a győztes medgyesi ütközetet is. Az ütközet Czetz katonai pályafutásának csúcsát jelentette, hiszen itt az ütközet első fázisában önálló parancsnoki tevékenységet folytatott. És nem csak vezérkari érzékéről, stratégiai felkészültségről, hanem csapatvezénylői készségekről is tanúbizonyságot tett. Bem bánsági hadjárata idején az erdélyi hadsereg megbízott parancsnokaként tevékenykedett. Huszonhat évesen Czetz János lett a honvédsereg legfiatalabb tábornoka – elképesztő karrier, még akkor is, ha egy forradalomban felgyorsulva mennek az előléptetések.
A világosi fegyverletétel után az ifjú tábornoknak azonban menekülnie kellett. Miskolc után Kiskálna, majd Barsendréd következett – a bujdosót ismerősei, barátai, helyi birtokosok fogadták be. Végül mégis a menekülés mellett döntött. Mint igazi bátor ifjú, az eljutás legkockázatosabb módját választotta: végigsétál a frissen megnyitott Lánchídon. A lebukástól csak lélekjelenléte. Alapelve szerint a bátraké a szerencse, így ismét a legkockázatosabb úton indult útnak: nem a Török Birodalmon keresztül szökött el, hanem egyenesen a császárvárosba ment gőzhajóval, onnan pedig vasúton indult tovább nyugatra, ahonnan sohasem tért haza.
Az emigráció keretén belül sokáig kereste helyét: élt Párizsban, Törökországban, majd Svájcban, ahol Mont Cenis-i vasút építkezésén is dolgozott. Utazásai során Spanyolországban ismerkedett meg későbbi feleségével, egy spanyol tábornok lányával, aki végül megalapozta kapcsolatát a hispán közösséggel.
Tevékenyen részt vett a 48-as magyar emigráció politikai és katonai tevékenységében. Több olyan tervben is szervező volt, amely szülőföldje szabadságának elnyerése érdekében mozgolódott. A Krími háborút akarták kihasználni Magyarország felszabadítására. Klapka György oldalán sikeresen tárgyalt a törökökkel Isztambulban az esetleges magyar légió felállításáról Oroszország ellen. Az osztrák sereg hadba lépésének elmaradása miatt ez a terv meghiúsult. Az olaszországi magyar légió szervezésében is aktív szerepet vállalt, de a villafrancai békekötés (1859. július 11.) utáni csalódottság miatt családjával együtt elhagyta Európát, és véglegesen Buenos Airesben telepedett le.
Évtizedes vándorlása 1860-ban ért véget, miután feleségének köszönhetően új hazára talált Argentínában. Nem is akárkit vett el feleségül, hiszen Sevillában Prudencio Ortiz de Rosas tábornok Basilia nevű leányával ismerkedett meg. Prudencio O. de Rosas Juan Manuel de Rosas testvére volt, aki Buenos Aires tartománynak volt a kormányzója 1835 és 1852 között, de gyakorlatilag egész Argentína vezére. Ettől kezdve már Juan Fernando Czetz néven tevékeny részt vállalt az argentin katonai-műszaki életben, de tábornoki rendfokozatát sohasem kapta vissza, ezredesként szolgálhatott magyarországi születése miatt (az argentin haderőben érvényes előírások szerint csak argentin születésűek lehetnek tábornokok). Számos, nevével fémjelzett feladat került be az ottani történelembe, hiszen feltérképezte az ország Paraguay-jal és Brazíliával határos vidékét, emellett számos vasútvonal építkezését is ő irányította. Ő alapította az argentin katonai földrajzi intézetet, amely az irányítása alatt egész Argentínát feltérképezte. A Buenos Aires-i Katonai Akadémiának 5 éven át volt első igazgatója. A Paraguay elleni háborúban (1864–1870) részt vett a hadműveletek irányításában. Csak azért nem lehetett magasabb rangja az ezredesinél, mert az argentin törvények nem engedték, hogy külföldön született embert tábornokságig léptessenek elő. Czetz jó barátságban volt Asbóth Sándorral, Kossuth Lajos egykori segédtisztjével, aki 1866 és 1868 között (Buenos Airesben bekövetkezett haláláig) az Amerikai Egyesült Államok argentínai és uruguayi első nagykövete volt.
Hosszú és tartalmas életút után 1895-ben vonult nyugállományba. 1896-ban, amikor a távoli haza már a Millenium lázában égett, az egykori honvédtábornokot is megkeresték, hogy térjen haza. De ő már idős volt, alig látott, és nem vállalhatta a hosszú hajóút fáradalmait. 1904-ben bekövetkezett halála után a Katonai Akadémia előtt embernagyságú ércszobrot állítottak emlékére.
